Nosztalgia...valójában mit is takar ez a szó?Számomra egyfajta visszaemlékezést jelent.A múlt egy szeletét,melyre gondolván valami pozitív hatja át egész testemet,lelkemet.Nem sok boldog percem volt eddigi életem során,ámbár a boldogság ténye is rendkívül relatív,mindenki számára más és más,ami ezt az érzést kialakítja.Lehet boldog egy kisgyerek,aki a nagy tömegben elveszve kereste édesanyját,s rálelt;lehet boldog egy éhező,aki ételt kap a tányérjára;lehet az,aki egy társában élete párját találta meg.Az emberi világ mellett az állatok között is fellelhető ez az érzés.Ők is különböző dolgoknak tudnak örülni.Ennek tényét pedig szintúgy rengeteg módon tudják mind az ember,mind pedig társuk számára kifejezésre jutattni.A boldogság érzése attól válik mássá,mint a többi hétköznapi érzések,hogy többletet hordoz magában.
Számomra az igazi boldogságot az irántam irányuló magas fokú,őszinte szeretet nyújtja.Ennek a szeretetnek is lehetnek különböző fajtái.Az embert lehet kedvelni,szeretni barátságból,szeretni szerelemből,lehet imádni,s alázatosan rajongani érte.Rengeteg fokozata van.Kinek ez,kinek az okozza a legigazibb boldogságot.Ez legfőképpen az illető jelenlegi szükségletétől függ.
Nos,hogy a nosztalgia szó említésekor miért is asszociáltam rögtön a boldogság érzésére?Azért,mert számomra a múlt szépnek maradt emlékei mind a boldogságban gyökereznek.A bolgogság és a múlt összekapcsolása sejteti a jelen boldogtalan állapotát.A jövőre való utalás nem jelenik meg egyetlen gondolatban sem,viszont a későbbiek folyamán lehet,hogy kifejezésre jut az is.A jelenre való következtetés után nagy esély van a pesszimista jövőfelfogás elméleti kialakítására.Ez viszont még az idők folyamán módosítható.Korrigálásra csak belső motiváció adhat okot,a külső behatások valószínűleg negatív irányba való elmozdulást eredményeznek.No,de nem a múlt és a jelen összehasonlítását szeretném most véghezvinni,hanem a múlt számomra értékesnek mondott élményeiből szeretnék néhány általános gondolatot lejegyezni.
Álatlában az idősebb emberek jutnak arra a gondolatra végső elkeseredésük során,hogy csak a múltban voltak szép események,a jelen rossz,a jövő pedig már csak még sokkalta szörnyűbb képet mutat.Az ember önmaga döntheti el,hogy mit szeretne tenni az elkövetkezendő időkben.Szinte minden rajta áll,persze a szerencsének is mellette kell állnia,de ez csak egy alkotóeleme a folyamatnak.A a hangsúly az illető akaraterején,kitartásán fekszik.Meglehet,a feladás,a jövő eleve pesszimista felfogása a halál közeledtének tudata miatt alakul ki ezekben az emberekben.Nem törvényszerű,hogy így legyen,az pedig pláne nem,hogy csak az idősebb korosztály küzdjön ezzel a negatív jövőkép elképzeléssel.Én ugyanígy gondolkodom.Hihetetlenül hangzik,tudom,hiszen olyan,mintha a fentebbi sorokat egy olyan személy írta volna,aki abszolút független a tárgytól.Erre annyit lehet magyarázatként felhozni,hogy egy olyan illetőnek,aki még sosem érezte át ezeket az érzéseket,nem gondolt ezeknek a hátterébe,nem is sikerülne kodifikálni ezen gondolatokat.Személy szerint nem azok közé tartozom,akik haláltól való félelmükben alkotják meg ezt a pesszimista jövőképet.Számomra az élet végetérte egy új kezdetét jelenti.Egy olyan újét,ami sokkal felhőtlenebb lesz a mostnál.Hogy mi lenne ez?-Majd egy másik történetben kifejtem,bár tisztában vagyok ezen tárgykör kifejtéséből adódó következményekkel,melyek meglehet,igen súlyos szankciókat vonnak maguk után.
Visszatérve a témához,a nosztalgia!A múlt boldog pillanatainak felidézése,a nyáré,mikoron a hihetőnek tűnő hit,az alattomos bizalom,és a hazug őszinteség uralkodott.Távol vannak már ezek a dolgok.Elérhetetlen távolságban.Mára már minden kézzel fogható rájuk utaló bizonyíték eltűnt,szertefoszlott.A csodák,az álmok,mind-mind véget értek.Semmi sem tart örökké.Az álomból hamar fel kell ébredni,vissza kell térni a szürke,fájdalmas jelenbe.A jellemző motívumok,a sötét ködös reggelek,a monoton zajok,az egyhangú,már-már szörnyű kattogások közé kell újból beilleszkedni.Felvenni ezek ritmusát,s beletörődni abba,hogy az élet folyamatos,nem áll le sehol.Mindig csak menni kell,menni,tovább.Egy az aranyszabály:Hátra ne nézz soha!Mert habár szép a múlt,a jelen rút és mostoha.Ha állandóan felidézed az emlékeket,úgy a múlttól elválnod sosem lehet,mely emlékek hada,amik szépek,s boldogak,hozzájuk a jelenben még csak hasonló sem akad.Ne hagyd,hogy a múlt fénye örökre elvakítson,s elvegye szemed világát,mert a ködös,szürke időkön a jó szem is csak nehezen lát át.S ha meg is károsítod tiszta világod,ne hagyd,hogy a múlt vakítása elvegye a szürke világot!Ha ezen tanácsokat magadban emésztgeted,s fontos célként a jövő felé tekint szemed,a múlt fényét idővel a jövőben is felfedezheted.
Ezzel a néhány megfogadásra váró tanáccsal zárnám le a fentebbi gondolatsoromat,mely nem puszta szójátékból született meg,hanem a megért tapasztalatok sokaságai adták tollamba ezeket a mondatokat,azzal a célzattal,hogy amin már magam nem tudok változtatni,azon mások tanácsok,útmutatások segítségével tudjanak,méghozzá azon módszerrel,hogy az általam végigjárt utak buktatóit feltérképezem,s mintegy térképként nyújtom át ezen sorokat!
2004.október 23. 1:07 |