Seneca: Erkölcsi levelek (5. levél)

Állhatatosan tanulsz, s mindent félretéve csak arra törekszel, hogy napról napra jobbá tedd magad - helyeslem is ezt, örülök is neki. Nemcsak buzdítalak, hogy tarts ki emellett, hanem még kérlek is rá. Ám intelek: semmit ne tégy, ami öltözetedben vagy életviteledben szembeszökő volna. Olyanoknak a szokása ez, akik nem előbbre haladni óhajtanak, hanem feltűnni. Kerüld a lompos viseletet, a bozontos fejet, az elvadult szakállat, az ezüstnemű fennen hirdetett gyűlöletét, a puszta földre vetett fekvőhelyet, s a tetszeni vágyás bármilyen más elferdült formáját. A filozófiának, még ha mértékkel alkalmazzák is, már a neve is eléggé gyűlöletes - mi lenne akkor, ha lassacskán kivonnánk magunkat az emberek szokásai alól? Bensőnkben mind különbözünk egymástól, külsőnk alkalmazkodjék a néphez. A tóga ne ragyogjon, de ne is ragadjon a kosztól, ne tartsunk színarany domborműberakásokkal ékes ezüstedényeket, de ne higgyük, hogy a takarékosság jele, ha híjával vagyunk az aranynak és az ezüstnek. Azon igyekezzünk, hogy életünk jobb legyen, mint a tömegé, ne legyen vele ellentétes, különben elijesztjük és elfordítjuk magunktól azokat, akiket meg akarunk jobbítani. Így azt is elérjük, hogy semmit sem akarnak utánozni bennünk, mivel félnek: mindent utánozniuk kellene. A filozófia elsősorban a közösségi érzés, az emberszeretet és a társulási hajlam reményét adja: a különcködés ettől a kötelezettségtől választ el bennünket. Vigyázzunk, nehogy nevetséges és utálatos legyen az, amivel csodálatot akarunk kelteni. Nyilvánvalóan feltett szándékunk a természetnek megfelelően élni; az viszont a természet ellenére van, ha eltorzítjuk testünket, utáljuk az egyszerű csínt, hemperegni akarunk a mocsokban, s nemcsak silány, hanem undorító és visszataszító ételeket fogyasztunk. Miképpen az ínyencségeket megkívánni élvhajhászás, úgy a használatos és olcsón beszerezhető dolgoktól menekülni őrültség. Egyszerűséget követel a filozófia, nem mártíromságot, s az egyszerűség nem okvetlenül fésületlen. Szerintem ez a helyes mérték: kormányozzuk életünket kellően a szigorú erkölcsök s a tömegszokások között; tekintsenek fel bámulattal életünkre mind, de azért ismerjenek rá.
"Hogyan hát? Tegyük ugyanazt, amit a többiek? Semmi különbség ne legyen köztünk és köztük?"
Nagyon is sok! Tudja meg, aki közelebbről vesz minket szemügyre, hogy különbözünk a tömegtől. Aki házunkba lép, inkább bennünket csodáljon, mint, bútorainkat. Az igazán nagy ember úgy használja a cserépedényt, mintha ezüstből volna. De az sem kisebb, aki úgy használja az ezüstöt, mint fa, vagy cserépedényt. A gyenge lélekre jellemző, hogy nem tudja elviselni a gazdagságot. De ideje, hogy a mai napon behajtott kis nyereséget közöljem veled. A mi Hekatónunknál találtam, hogy a szenvedélyek kialvása a félelem orvosságául is szolgál. így szól: "Megszűnsz félni, ha megszűntél remélni" Azt mondod: "Miképpen vonhatunk párhuzamot e két annyira eltérő dolog között?" Így van, Luciliusom: különbözőknek látszanak, mégis össze vannak kapcsolva. Miként ugyanaz a bilincs köti össze a katonáknál az őrt és a foglyát, úgy ezek is, bár annyira különböznek, párhuzamosan futnak: a reményt nyomon követi a félelem. Nem is csodálkozom, hogy ez így megy; mindkettő a függőségben levő lélek sajátja, mindkettőt a jövőre várakozás nyugtalanítja. Mindkettőnek .pedig az a legfőbb oka, hogy nem a jelenhez alkalmazkodunk, hanem gondolatainkat a távolba vetjük előre. Így a jövőbe látás, az emberi létkörülmények legnagyobb értéke, visszájára fordult. A vad állatok menekülnek, ha veszélyt látnak; ha elfutottak, már gondtalanok: minket a jövendő s a múlt egyaránt kínpadra von. Sok értékünk így ártalmunkra van, az emlékezet ugyanis felidézi a félelem kínját, a jövőbe látás pedig előre sejteti. Pusztán a jelen miatt senki sem boldogtalan. Élj egészségben!